A szemedet nézem, hajnalpír ajkadat,
rózsát sző bennem a bűnös képzelet,
hűs tested vonalán pezsdítő tavaszt,
ahol a szellő lágyan megremeg.
Kárhozat ó! Vesszek el!
Hitelt nem ér már szavam.
Magába csábít, én engedek,
beléd zuhannék te árnyas, dús liget!
Dúl csillagok zápora, tobzódik bennem,
a szemtelen éjben vad vihart kavar!
míg behunyja szemét a sűrű csendben,
s lenyugszik békén a fáradt avar -
álmodó, édes az éj,
párnáján hűs álom ér,
csendje hív, bódultan elmereng -
búcsút int fénylőn, a hajnal feldereng.
0 Megjegyzések