Ember vagyok, hús s vér,
Lappang bennem a szenvedély,
Lappang s ezer útra szólít,
Megsebez s meg gyógyít.
Ember vagyok, rút acél,
Kit ilyenné formázott a szél,
Felhevített katlanjában,
S megedzett, bús némaságban.
Ember vagyok, élő kéreg,
Kit belülről rág a féreg,
S a bennem támadt vihar,
Minden fát kicsavar!
Ember vagyok, izzó lélek,
S ha összerogynak kopott székek
A földre zuhanok majd vissza,
S vérem a nap majd felissza.
Ember vagyok, édes méreg,
Szerelemért epedő vétek,
Mit magához vonz a vágy,
S eltemet hideg, fagyos ágy.
Ember vagyok, néma részeg!
Kit legtöbbször senki sem ért meg
A pohár alja a jó barátom,
S mélyére tekintve, önmagam nem találom.
Ember vagyok, küzdök s vérzek,
Varas sebeim, csatákról mesélnek,
Csatákról, mit a boldogságért vívtam,
S mind hiába hittem, s bízva bíztam!
Ember vagyok, így néha félek,
Mert nem tudom még meddig élek!
Mikor dönt úgy a sorsom,
Ő VERSET TÖBBÉ NE ALKOSSON!
0 Megjegyzések