A szívem a világtól eltekintve
folyóba hullott, akár az árva
kinek lelke sosem mosolyog
és kinek csak az álom a drága.
Nagy vihar jött a téli széllel aznap,
s szívem mint a jég, folyóba dermedt,
és a folyót úgy hívták, hogy élet,
mely hideg volt, de a lelkem égett.
De megvártam sok száz naplementét
s olvadoznak lassan márt a mezsgyék.
0 Megjegyzések