Úgy szórtam szerteszét, két kézzel,
számolatlanul az éveket, mint
akinek mindegy mit tartogat még
az e világban való létezés,
hisz úgyis színleli csupán, hogy él.
Aztán jöttél, s veled megváltozott
létem. Az idő sem herdálni való
haszontalanság már, árfolyama
felkúszott, valóságos kincs lett.
Együtt vagytok értékesek és én
azóta féltve őrzök minden percet.
Ha tehetném elkapnám, s palackba
zárnám a veled tölthetőt. Jusson az
ínséges, nélküled való időkre.
Apránként kortyolnék belőle, hogy
kitartson addig legalább, míg úgy
érzem, nem színlelem - valóban élek.
0 Megjegyzések