Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

60 éve halt meg Molnár Ferenc

Sokak szerint ő volt a leghíresebb magyar író. Az bizonyos, hogy világszerte ismerik, vígjátékai máig sikeresek, a Pál utcai fiúk pedig nem csak nálunk iskolai olvasmány. Ma hatvan éve halt meg Molnár Ferenc.

SZMM, Petőfi Irodalmi Múzeum

Kalandos életútja volt, legendák, anekdoták sora övezi alakját, a budapesti kávéházi élet egyik legfontosabb, emblematikus figurája. Nőügyek tucatjai, a legismertebb színésznőkkel folytatott viharos kapcsolatai a bulvárlapok címoldalán szerepeltek. Párbaj, öngyilkosság, siker és mélypont, gigászi honoráriumok Amerikában, mellőzöttség, kitaszítottság itthon.
1878 január 12-én született Neumann Ferenc néven a Józsefvárosban. A Lónyay utcai Református Gimnáziumba jár. Kezdetben nem tanul jól, de érettségire osztályelső lesz. Az iskolai évek emléke A Pál utcai fiúk.
1895-től egy évig jogot tanul Genfben, de két év múlva már újságíró lesz a Budapesti Naplónál, és megjelenik első novelláskötete Magdolna címmel.
A századforduló után lesz befutott író. Színdarabjait (A doktor úr, Az ördög) nagy sikerrel játssza a Nemzeti és a Vígszínház. Bohém életet él. 1906-ban elveszi Vészi József lányát, Margitot, de házasságuk gyorsan megromlik. Ebben az évben írja meg egyik legnagyobb sikerű regényét A Pál utcai fiúkat.

A Liliom c. darab vígszínházi bemutatójának kudarca után idegösszeomlást kap. Beleszeret a női főszerepet játszó Varsányi Irénbe, akinek férjével párbajozik is. A csalódások hatására öngyilkosságot kísérel meg.
Otthagyja a Pesti Naplót, és Miklós Andorral megalapítja Az Est c. lapot. Megismerkedik Fedák Sárival, akit később feleségül vesz. Sokat utazgat.
 A háború alatt haditudósító. Később kötetben is megjelenteti írásait Egy haditudósító emlékei címmel.

A háború után beleszeret a fiatal színésznőbe, Darvas Lilibe. Meglepetésre mégsem őt, hanem Fedák Sárit veszi feleségül. Közben a Vígszínház sikerrel játssza A hattyú c.vígjátékát.
Később hivatalosan is elválik Fedák Sáritól, és elveszi Darvas Lilit. Külföldön egyre sikeresebb, hazájában viszont sokszor támadják. Darabjait a tengerentúlon is bemutatják, és a Fehér Házban fogadja az Egyesült Államok elnöke.
1931-ben végleg emigrál. Megismerkedik Bartha Vandával, aki a titkárnője, irodalmi tanácsadója lesz. A második világháború kitörése után először Genfben, majd New Yorkban telepedik le.

Az új környezetet soha nem tudta megszokni. Még írogat, de egyre többször küzd egészségügyi problémákkal. Otthon maradt barátainak halálhíre nagyon megrendíti.
1947-ben Bartha Vanda öngyilkos lesz. Molnár egyetlen támasza Darvas Lili marad. 1948-ban születésnapjára meghívják Magyarországra, de elutasítja a kérést. Egyre rosszabb idegállapotba kerül, alig mozdul ki szobájából. 1952. április 2-án hal meg New Yorkban.

Nemecsek Ernő (Anthony Kemp)

Arról a regényéről, amelyet mindannyian ismerünk, így írt önéletrajzában:
„A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára, amelyet volt tanárom, Dr. Rupp Kornél szerkesztett.
Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő személyesen ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből az esedékes kéziratlapokat.
Egyébként is szerettem a karzaton dolgozni a nagy csend miatt, mert a szokásos kávéházi zsibongáson és a szünet nélküli katonazenekaron kívül semmi sem zavart meg a munkában.
Szóval ezen a nyugodt helyen álmodtam vissza a gyerekkoromat, mikor még a Lónyay utca református gimnáziumába jártam, és valóban megvolt a grund a Pál utcában.
Bár a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. A diáktársaim voltak ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek. Ezek Feiks Jenő rajzolóművész és Pásztor Árpád írótársam.”

 
Részlet a filmből – Einstand
Molnár darabjai máig népszerűek, gyakran játsszák őket itthon és néha külföldön is.

A következő színházi évadban játszani fogják például 1910-ben írt, A testőr című vígjátékát a washingtoni Kennedy Centerben.
Gregory Mosher rendező egy új fordítás alapján állítja színpadra a 2012-2013-as szezonban a ritkán játszott darabot, amelyet 1924-ben a New York-i Broadway-n is bemutattak Alfred Lunt és Lynn Fontanne főszerepelésével, majd 1931-ben ugyanezekkel a színészekkel film is készült a műből.
Itthon is több színház tűzte frissen műsorra a darabjait:
Stubendek Katalin (b) Sárkányné és Schnell Ádám (j) Dr. Sárkány szerepében Molnár Ferenc: A doktor úr című bohózatában a Pécsi Nemzeti Színházban. A színdarabot március 9-én mutatták be, Tordy Géza rendezésében.
Halász Judit (b), Kern András (k) és Szegedi Erika (j) szerepel Molnár Ferenc: Monokli című színműjében. Az előadást Fesztbaum Béla rendezésében március 16-án mutatták be a Pesti Színházban.

A Liliom a Kispesti Kisszínház előadásában. Következő előadás: 2012. április 26. 19 óra – Bálint Ház.
Forrás:szeretlekmagyarorszag.hu
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések